|
A színjátszókör 2005-ben alakult meg a Petőfi
Sándor I-VIII. Osztályos Iskolában. Az akkori VI.
osztályos évfolyam diákjaiból válogattam a tagokat, ami
nem volt könnyű. Nem szerveztem vizsgát, hanem bíztam a
jó megfigyelőképességemben: személyiség, alkati,
szellemi jellemzőket vettem figyelembe. Kezdetben 13
taggal indult, jelenleg 11 állandó tagja van: Covaciu
Ioana Cristina, Fejér Rudolf Csaba Gödri Szilárd, Hamar
Mónika , Jákó Botond, Katona Tamás, Kádár Benkő Szilamér,
Kiss Mercédesz, Oláh István, Ráduly Noémi, Siklódi
Attila.
Már induláskor eldöntöttem, hogy kevés diákkal
dolgozom, hisz eredményes munkát végezni, találkozókon
részt venni, nagyszámú diákkal lehetetlen . Minden hét
pénteken voltak a színjátszókör próbái, kezdetben
ismerkedő-, bizalom-, teretmegismerő játékokkal. Sor
került az első 15 perces előadásra-2005-ben:
Gyerekvilág –Petőfi versek színpadon-, ahogy a cím
is mutatja, versek dramatizálásával, egyszerűbb darabbal
kezdtük, melyet az iskolanapok alkalmából mutattunk be.
Ugyancsak ekkor megmutattuk színjátszó tevékenységünket
a workshop-ban, a színházműhelyben bárki résztvehetett.
Később megkezdődtek a hosszabb, és gyakoribb próbák,
valamint az első nagyobb mérvű (40 perces) előadás
bemutatása is megtörtént még ugyanebben az évben:
Tamási Áron: Búbos vitéz (bábjáték)a Vigadó
Művelődési Házban.
A 2006-os évben Színjátszó Fesztivál házigazdája,
szervezője a Maskara, ahol V-VIII. osztályos csapatok,
illetve egy középiskolás csapat bemutatkozására nyílt
lehetőség. A bemutatkozás mellett a csapatok
továbbképezhették magukat a műhelymunkák által: Dávid
Péter(színész)- mozgásszínház, Szabó Zelmira (díszlettervező)-bábjáték,
Szabó Anikó-PIM-PIM-PÁRÉ-(zeneműhely). Ebben az évben
egyetlen új darabbal bővült a repertoárunk –Kávéházy
Party –táncjátékkal, melyet Dávid Péter
korreografált. A városnapokon a nagyszínpadon került
először bemutatásra.
2007-es évben a betanult darabokat tökéletesítettük,
ebben az évben több színjátszó találkozón is
résztvettünk.: Mátyás Napok alkalmából Kolozsváron, a
Szentgyörgy Napi Színjátszótalálkozón, Enyeden a
Szórványszínjátszó Találkozón, illetve a IX: PADIFON
Szilágycsehen. Mindezekről a fesztiválokról,
találkozókról elismeréssel tértünk haza, felfigyeltek a
Kézdivásárhelyt képviselő csapatra. Nemcsak Tamási Áron:
Búbos vitéz című darabot értékelte a közönség, hanem a
táncjáték is sok elismerést kapott, amivel Erdélyben még
diákcsapat nem próbálkozott. Ugyanebben az évben Gödri
Szilárd, Fejér Rudolf Csaba és jómagam résztvettünk a
Gábor Áron című darabban, amely a felújított Vigadóban
került bemutatásra: Szőcs Géza rendezésében. A csapat
tagjai egyéni elismerésekben is részesültek különböző
találkozókon nyújtott alakításukért. A 2007-2008-as év
az egységes dolgozatírás éve, s ez nagyon megnehezítette
munkánkat próbákat, előadásterveket halasztottam el. A
2008-as évet a kurta farsang miatt, a Maskara
farsangtemetéssel kezdte.
SMS-modern témájú darab próbáit kezdük el, különböző
találkozókon szeretnénk résztvenni, a legközelebbi a 15.
ODIF-Országos Színjátszó Találkozó.
Remélem minden tag számára sikerekben ez az év
sikerekben gazdag lesz mind az előadások, mind a
vizsgaeredmények szempontjából . Tervünk, ha iskolánk
falai közül, kinő ez a csapat, tovább folytassa
tevékenységét a Vigadóban, mint a város amatőr
színjátszó társulata.
Persze munkánk el sem képzelhető segítségek nélkül,
hiszen megannyi háttérmunka, fény-, hangbejátszás,
díszletállítás van, amiben Bartis Piroska-iskolánk
könyvtárosa , illetve iskolánk kapusa is besegített.
Nehéz az anyagiak biztosítása, gondolok itt a
díszletre, jelmezekre, kellékre, találkozókra való
eljutásra. Köszönöm minden támogatónknak a segítséget,
legfőképpen iskolánk igazgatónőjének: Tóth Máriának.
Szakmailag Dávid Péter színész, illetve
Szabó Zelmira díszlettervező, valamint Kolumbán
Lilla hegedűművész segítségét veszem igénybe, akik
özetlenül, odafigyeléssel segítik munkámat. Felfigyeltek
csapatunkra.
Mindannyiunkat a játszás szeretete, a jókedv,
kísérletezés, az értékteremtés kovácsolt össze.
Tóth Andrea
Diákszínjátszó találkozókon való részvétel:
2006. dec.16.-Színjátszó Fesztivál –Kézdivásárhely-
Tamási Áron:Búbos vitéz Szervezője a Maskara, melynek
keretében különböző műhelymunkák zajlottak.
Workshopok -Dávid Péter - színész Szabó Zelmira -
díszlettervező -Pim -Pim-Páré(zeneműhely)
2007.febr.-Mátyás Napok –Kolozsvár -Tamási Áron :Búbos
vitéz április 24. .- Szentgyörgy Napok – Kávéházi Party
Helyszín: Váradi I-VIII. Osztályos Iskola
április -Szórványszínjátszó Találkozó Helyszín:
Nagyenyed -Bethlen Gábor Kollégium Tamási Áron :Búbos
Vitéz Kávéházi Party(táncjáték)
Október 27-29. -IX. Partiumi Színtjátszó
Találkozó-PADIF Szilágycseh Kávéházi Party Tamási Áron :Búbos
vitéz
Csapatdíjak: 1. Kávéházy Party- Formabontó díj
2007-Szilágycseh
2. Tamási Áron:Búbos vitéz Összjáték díja-2007
Nagyenyed
Egyéni díjak: Katona Tamás-Tamási Áron:Búbos
vitéz-Kézdivásárhely, 2006 Gödri Szilárd: Tamási Áron :Búbos
vitéz – Kézdivásárhely,2006
Jákó Botond: Tamási Áron: Búbos vitéz-
Kézdivásárhely,2006
Covaciu Cristina: Kávéházy
Party-Sepsiszentgyörgy,2007
|